girlwithpcos

girlwithpcos

Sült zöld tál

2016. szeptember 11. - Szofis

size_img_0238_b.jpgHozzávalók:

500 g friss spenót
4 közepes cukkini
5 gerezd fokhagyma

bors
kurkuma
a tetejére: napraforgómag , szezámmag


A spenótlevet mossuk meg alaposan, a cukkinikat is. Közben kapcsoljuk be a sütőt légkeverésesen 300-ra.
Forraljunk fel 4 l vizet, ha felforrt, a spenótot tegyük bele. 5 percen belül vegyük ki a spenótot a vízből (ezidő alatt megpuhult)
A spenótot turmixoljuk össze kis mennyiségű vízzel.
A cukkinikat vágjuk össze ízlés szerint (én kisebb-nagyobb csíkokra vágtam). Kenjünk ki egy tepsit kókuszolajjal, a cukkinit sózzuk, megszórhatjuk kurkumával is, majd helyezzük el tepsin. Tegyük a sütőbe 15 percre.

size_img_0245_b.jpg
Ha a cukkini teteje megpuhult, vegyük ki a sütőből. Helyezzük egy kerámiaedénybe a cukkiniket. A spenót turmixhoz adjuk hozzá az 5 gerezd paszírozott fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ezután a cukkinit öntsük le a spenót 'turmixal' , hogy jól ellepje.
Légkeverésesen 180-on 25-30 pers alatt készre sütöm.
A legvégén a tetejét szórjuk meg napraforgómaggal, szezámmaggal.
size_img_0252_b.jpg

 

Cukkinipörkölt zöldséges rizzsel

img_0381_b_meret.jpg
Hozzávalók 4 főre:

2 db közepes cukkini
1 közepes db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 teáskanál só
2 teáskanál őrölt fekete bors
2 teáskanál majoranna
3 ek kókuszzsír
1 db zabtejszín
2 ek ő. pirospaprika
víz ami épphogy ellepi a készülő pörköltöt

A zöldségeket megmossuk, a vöröshagymát megtisztítjuk.

Az összes résztvevőt kockára vágjuk.
Az olajon a hagymát, megsózva megpirítjuk.


Hozzáadjuk a cukkinit. Felöntjük annyi vízzel ami épphogy ellepi a cukkinikat. Fűszerezem, a majoranna kivételével, azt csak a legvégén adjuk hozzá!
Hozzáöntöm a zabtejszínt, jól elkeverem.
A végén zöldfűszerezzük, ha még szükséges ízesítjük.
Ha a cukkini megpuhult kész is!


14141530_1245300415515265_6814718669266799897_n.jpg

Zöldséges rizs hozzávalók 4 főre:

300g barna rízs
30 g kukorica cukormentes (konzerv)
20 g zöldborsó  cukormentes (konzerv)

A rizst kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük.
Ha már megfőtt hozzáadom a zöldséget és alapaosan összekeverem.

Dhal leves


14100238_1245300378848602_2879430563142360022_n.jpg
Hozzávalók 4 főre:

400 g csésze vörös lencse
4 gerezd fokhagyma
3 ek. kókuszzsír
1 szem vöröshagyma
1 ek. őrölt gyömbér
2 db babérlevél
1 kk. só
1 kk. bors
2 kk. őrölt kömény
2 ek. kurkuma
2 ek. curry
1 kisebb narancs felkockázva
2 ek indiai masala, azaz fűszerkeverék
+1 l víz



Első lépsként meghámozom a hagymát, a fokhagymát és apró darabokra szeletelem őket.
 Majd felhevítem a kókuszzsírt, és ha már forró, beletolom a hagymás keveréket, folyamatosan keverem és hozzáadom az őrölt gyömbért.


14102362_1245300322181941_7561699387033858162_n.jpg

Ha üvegesre sült a hagyma, beleszórom a fűszereket (a babérlevél kivételével), kavargatom még egy kicsit.
Hozzáöntöm a lencsét , sózom és borsozom. A többi fűszert is beleszórom a lábosba. 5 percig pirítom, közben pedig felforralom az 1l vizet a vízforralóban vagy egy másik lábosban.
Ráöntöm a forrásban lévő vizet a lencsére, és állandó kevergetéssel csillapítom a heves sercegést. Miután készülő levesünk felforrt, közepesre veszem a láng erejét, beledobom a babérleveleket.



A dhal takaréklángon, fedővel letakarva 25 perc alatt fő készre. Néha azért nézzünk rá!
Ha túlságosan besűrűsödne, adjunk hozzá 3-4 dl vizet.
Az utolsó 5 percben a narancsot meghámozom, kis kockákra vágom és beleöntöm a majdnem kész levesbe, hagyom kicsit forrni, majd lekapcsolom.

Egyszerű reggeli

img_0211_b_meret.jpg

chia puding

hozzávalók:
70 g chiamag
450 ml kókusztej
2 ek kókuszreszelék a tetjére

+
1 db alma
1 db barack

bármely gyümölcs amit szeretnél


Hozzávalókat összekeverjük egy nagy üvegben.
Hűtőbe tesszük 3-4 órára, de ha nagyon puding állagút szeretnénk, akkor 10-12 órát kell várnunk. 
Ha elérte a puding állagot, akkor fogyasztjuk, a kívánt gyümölcsel.
A tetejére szórhatunk kókuszreszeléket.

A tapasztalatom az, hogyha kókusztejjel készítem akkor nekem reggel elég 30 perc is hozzá, hogy puha 'zselés' állagú legyen. 
Szerintem az teljesen egyénfüggő kinek hogyan válik be.


A chiamagról:

Az ókori maják számára a chiamag alapélelmiszer és orvosság volt egyben. 
Antioxidáns-, kalcium-, kálium-, vas-, omega3 zsírsavtartalmával maga mögé állít néhány más bevált élelmiszert.

Háromszor annyi fehérjét tartalmaz, mint más magvak vagy gabonafélék. Nagy arányban tartalmazza az omega-3 és omega-6 zsírsavakat. Kalciumtartalma a tejnek az ötszöröse. A chiamagban ráadásul van bór is, amely elősegíti a kalcium felszívódását. 

 A chiamagot gond nélkül tárolhatjuk 4-5 évig anélkül, hogy veszítene tápanyagtartalmából, ízéből vagy illatából.

Pozitív hatással van a vércukorszintre. Akadályt állít a felvett szénhidrátok és az emésztőenzimek közé, így lassítja a szénhidrátok átalakulását cukorrá. A táplálékból származó energia ezáltal lassan szabadul fel a szervezetben, és hosszabb állóképességet tesz lehetővé. Ez a hatás nemcsak a sportolóknak jön jól, hanem a cukorbetegeknek is. Ha a chiamagot fogyasztás előtt beáztatjuk, nagyobb mennyiségű folyadékot képes tárolni, és ezzel fenntartja a szervezet vízháztartását, anélkül hogy megfeküdné a gyomrot.

Megköti és kivezeti a savakat és a méreganyagokat. Így a fennálló és potenciális betegségeket ellensúlyozhatja, illetve megelőzheti. Elsősorban a következő területeken vált be a chiamag:

sebgyógyulás,
ízületi fájdalmak,
cukorbetegség,
súlycsökkentés,
cöliákia,
pajzsmirigy-betegségek,
koleszterinszint csökkentése,
gyomorégés.

 

Tünetek

Többen kértétek tőlem, hogy számoljak be arról mire lettem figyelmes, milyen tüneteim vannak/voltak a pcos/ir kapcsán. Szeretném megjegyezni, hogy nem feltétlenül produkál tüneteket, nagyon alattomos.

A tüneteim:

1. Folyamatos fáradékonyság
2. Hangulatváltozás
3. Hajhullás 
4. Sápadtság
5. Furcsa kis pattanás szerű nem pattanások az arcomon, amik kicsik
6. Kimaradt menstruáció
7. Állandó stressz valami miatt
8. Policisztás petefészek


Az általános pco- szindróma korai tünetei:

1. Rendszertelen vagy hiányzó menzesz 
2. Rendszertelen vagy hiányzó peteérés 
3. Sok kis ciszta a petefészekben 
4. Aknés, pattanásos bőr 
5. Emelkedett inzulinszint a vérben, inzulinrezisztencia vagy látens diabétesz 
6. Terméketlenség 
7. Megnövekedett szőrzet az arcon és a testen (hirsutizmus) 
8. Hajhullás, esetleg kopaszosodás 
9. Súlyproblémák, elhízás



A szomorú tapasztalatom az a tünetekkel kapcsolatban, hogy egyes orvosok csak akkor küldenek tovább endokrinológushoz, ha policisztát látnak, amúgy nem.
A többi problémát fogamzásgátlóval akarják orvosolni ami ilyen tünetek mellett akár végzetes is lehet. (Meddőség kialakulása, cukorbetegség stb)
A másik amit tapasztaltam az az , hogy az inzulin, d-vitamin, terheléses vércukor vizsgálatot nem fedezi a TB, csak bizonyos esetekben pl. terhesség, kórházi fekvőbetegség 
Még pco petefészkem sem indokolta eléggé azt, hogy egy sztk-ban elvégezzék nekem ezeket a vizsgálatokat, több kórházat is felhívtam és elutasítottak.

Az országban rengeteg a cukorbeteg, és egyre több a meddő nő, ezekkel a vizsgálatokkal ki lehetne szűrni , és meg lehetne előzni a súlyosabb betegség kialakulását.

Ha kicsit is bizonytalanok vagytok a nőgyógyászatokban, orvosotokban akkor váltsatok. 
Én így tettem, és nem bántam meg! Sosem árt, ha több orvos megvizsgál. Engem már többen előre eltemettek...


unknown.jpg


A pco-ról még:

A PCOS egy mozaikszó, jelentése policisztás ovárium szindróma vagy ahogyan szerzői névvel jelölik: Stein-Leventhal szindróma. 
Az elnevezés csak a petefészekre utal, valójában összetett, több szervet érintő 'betegségről' van szó. 
Azért csalóka, mert az összetett betegségnek csak egyetlen tünetére, a petefészek elváltozására utal, de fontos tudni, hogy e mellett számos egyéb panasz jelentkezhet a PCOS-ban szenvedő nőknél.
Bár a betegség nevét a petefészek elváltozásáról kapta, alapvetően egy hormonális betegségről van szó, amelyre jellemző a férfi nemi hormonnak, az úgynevezett androgénnek a túlsúlya.
Ez a hormon normál esetben is jelen van a női szervezetben.  A túlzott mennyisége kellemetlen tüneteket idézhet elő a PCO-szindrómás nőkben. 

A PCO-szindrómások  'jellemzően' vérzészavarral küszködhetnek. Menstruációjuk a normálisnál sokkal ritkább, vagy egyáltalán nincs. 
A legtöbb érintett emiatt keresi fel orvosát. Az alapos kivizsgálás során derülhet fény a szindrómára. 
Hosszabb távon problémát okozhat még a meddőség is. 

A szindróma nevét adó petefészek/petefészkek elváltozás úgy alakul ki, hogy a petefészkeken egy vastag, kéregszerű bevonat képződik. A kéreg megakadályozza az érett pete kilökődését, a tüszőrepedést, lehetetlenné válik a megtermékenyülés. 
A meg nem repedt tüszők maradványaiból alakulnak ki a folyadékot tartalmazó ciszták ez az ún. policisztás ultrahang képet adja.


A számos lehetséges tünet közül nem mindenkinél alakul ki mindegyik. Anyagcsere eltérés illetve kóros laborlelet is színesítheti a képet. 
Ezek közé tartozik a lipid szintek emelkedése, illetve a szénhidrát anyagcsere kisiklása. 
Mivel a test szövetei érzéketlenek az inzulinra, ezért azt a szervezet egyre nagyobb mennyiségben termeli, ez pedig kezelés nélkül cukorbetegség kialakulásához vezethet.
Mindemellett az egymást követő ovuláció mentes ciklusok miatt az ösztrogén szint is folyamatosan magas, ami hosszú távon hajlamosít a méh-, illetve az emlőrák kialakulására.
 

A megmérettetés

Eljött a várva várt terheléses vércukor vizsgálat napja. 8.30-ra volt időpontom, már alig vártam, hogy elkezdjük.
Ezt a TB nem állja, úgyhogy egy megbízható, modern magán laborba mentem el.

Mivel a TB csak bizonyos esetekben állja ezt a vizsgálatot minden nőtársamnak ajánlom ezt a vizsgálatot, legalább az életben egyszer, elkerülhető a későbbi cukorbetegség és a meddőség(stb.)!
Aki teheti menjen el, megéri!


Az enyém 3 pontos volt, ami annyit jelent, hogy 0., 60., 120. mértékeket vettek figyelembe. 
Nemcsak inzulint, cukrot, hanem pajzsmirigy értékeket is néztek. 
Ha már egyszer megiszik az ember 75 gramm glükózt éhgyomorra 200-300 ml vízben feloldva és erre mind van 5 perce... 

screen_shot_2016-08-21_at_10_36_33.png


Iszonyatos volt, főleg nekem, még citrommal is. Ténylegesen lassan 2 éve, hogy semmilyen cukrot és finomított ételt nem fogyasztok.
Nagyon rosszul lettem tőle, ültem és azt éreztem, hogy a fejem leesik a helyéről, és közben 3x meg is szúrnak, na szép. Természetesen egy idő után éhes is lettem, de meg kellett várni a 120. percet, mert csak utána lehet enni, és nem mindegy mit! Tejtermék tilos, leginkább hús, zöldség, gm kenyér javasolt.

Miután haza mentem, nagyon izgatott voltam, tudtam, hogy délután érkezik a kiértékelt lelet.
Ebéd után megnéztem az e-mail fiókomat és ott volt! Minden érték tökéletes, leszámítva az összes inzulin értékemet, ami szomorú, de nem olyan magas, és a HOMA indexem is jó. A D-vitamin sajnos elégtelen, de ezzel nem én vagyok az egyetlen. Mivel TB alap vérvételben nincs benne a D-vitamin sem, mindenkinek ajánlom a D-vitamint megnézetni. 

Üdvözöllek PCOS/IR az életemben! Innentől minden rólad fog szólni egy darabig biztosan....

Be is jelentkeztem a II.sz Nőgyógyászati Klinikára az endokrinológushoz. Másfél hónap múlva van az első idpőpont.
Hála Dr U.-nak megkaptam egy másik endokrinológus elérhetőségét aki egy nemzetközileg elismert specialista aki egyben parazitológus és nőgyógyász.
Hozzá is bejelentkeztem, biztos ami biztos... Ő hamarabb tud fogadni. Jövőhéten megyek hozzá.


Pár tudnivaló a terheléses vércukor vizsgálatról, és az inzulinrezisztenciáról (IR):

Az inzulinrezisztencia a 2-es típusú cukorbetegséget megelőző állapot. Inzulinrezisztencia során az inzulin hatása csökken, és hiába termelődik megfelelő mennyiségű inzulin, a sejtek mégsem képesek felvenni a működésükhöz szükséges glükózt. Ennek hatására a szervezet még több inzulint termel, de a kapacitás végül kimerül. Nem képes elegendő mennyiségű inzulint termelni, a cukorháztartás pedig teljesen felborul. 
A sejtek nem tudják felvenni a cukrot, így az a vérkeringésben marad, és ezáltal megnő a vércukorszint.

Sajnos sokszor már csak magát a kialakult cukorbetegséget diagnosztizálják, amikor akár már szövődmények is kialakultak, pedig az inzulinrezisztencia életmódváltással (és esetenként egyszerű gyógyszeres kezeléssel) jól karbantartható.

A vizsgálat éhgyomri és 75 g glükóz oldat megivása utáni vércukor és inzulin mérésekből áll. Az éhgyomri (0)és 120 perces mérések az értékeléshez mindenképpen szükségesek. 

Az inzulinrezisztencia és a béta sejtek működésének mérőszáma a HOMA-index. Amennyiben ez az érték 4 feletti, a HOMA-indexet kórosnak tekintjük.

Az inzulinrezisztencia vizsgálat elvégzésének indikációi:

policisztás ovárium szindróma gyanúja esetén: a petefészekben ciszták jelennek meg, nincs normális peteérés, a ciklus szabálytalan, jellemző a kóros szőrnövekedés

meddőségi problémák kivizsgálásánál: az inzulinrezisztencia az egyik leggyakoribb oka a sikertelen terhességnek

terhesség során: a megváltozott hormonháztartás hatására kialakulhat inzulinrezisztencia és terhességi cukorbetegség

túlsúly, helytelen táplálkozás és életmód, metabolikus szindróma fennállása esetén 

a genetikai hajlam meghatározó az inzulinrezisztencia kialakulásában

androgén túlsúly esetén: a megnövekedett tesztoszteronszint hatására jelentkezhet hajhullás, zsíros bőr, kóros szőrnövekedés

 

A vizsgálatot reggel, éhgyomorra kell elvégezni, előzetes (minimum 10-12 órán keresztüli) koplalást követően.

A terhelést megelőző 3 napon keresztül korlátozás nélküli, de legalább 150 gramm szénhidrátot tartalmazó étrend tartása szükséges.

A vizsgálatot megelőző napokban a terhelendő személynek átlagos fizikai tevékenységet kell végeznie.

A vizsgálatot nyugalmi körülmények között fizikai aktivitás mellőzésével kell lebonyolítani.

A teszt elvégzéséhez 75 gramm glükózt kell 250-300 ml vízben feloldva, 5 perc alatt elfogyasztani.

 

 




mindenmentes sütemény

img_0188_a_meret.jpg

Hozzávalók:

100 g Bauck Hof sütemény gluténmentes liszt
40 g kókuszolaj
40 g eritritol
2 kk fahéj
0,5-0 dl víz
3 db szilva 

A tészta száraz hozzávalóit összekeverjük, a kókuszolajat hozzáadjuk, majd a vizet apránként adagolva (nem biztos,hogy felveszi az 1 dl-t, lisztfüggő) összeállítjuk a tésztát.
Fóliával letakarjuk, hűtőbe tesszük amíg a szilvákat megmossuk és felszeleteljük.
img_0201_a_meret.jpg
A sütőt gyűjtsuk be 180 C -ra. Kókuszzsírral kenjük ki a kis piteformát vagy egy hőálló tálat.
Vegyük elő a hűtőből a tésztát, nyújtsuk 5-mm vastagra. A szilvákat helyezzük el a tészta tetején.
A maradék fel nem vett tésztát a tetejére szórjuk.

Ha sütés közben kissé megemelkedik az alja , akkor sütés közben picit szúrjuk le, és nyomjuk le hőálló kesztyűvel, mert forró!

A süteményt süssük készre 25-30 perc alatt.

Igazán mindenmentes kenyér

 

img_0181_b_meret.jpg

Hozzávalók 1 veknihez:

200 g mandulaliszt
260 g tökmagliszt
150 g barna rizsliszt
50 g kókuszliszt
10 g szőlőmagliszt
1 marék tökmag
2 marék napraforgómag
2 ek chiamag
3 ek útifűmaghéj



600 ml hideg víz

+ olyan fűszer amit szeretnél


A száraz alapanyagokat öntsd egy nagy keverőtálba. Keverd el jól.
Adj hozzá 600 ml hideg vizet. Gyúrd össze jól, egy közepes méretű labdácskát kell, hogy kapj.
Ha kész a labda, takard le és hagyd pihenni 1 óráig, hogy teljesen felszívja a vizet és a tészta összeálljon.

img_0132_b_meret.jpg

img_0137_b_meret.jpg

img_0139_b_meret.jpg

img_0146_b_meret.jpg



Ha letelt az 1 óra melegítsd elő a sütőt 200 °C-ra (légkeverésesen 180 °C).
Formázd a labdát bele a veknibe. A vekni ne legyen túl magas, mert akkor nem szilárdul meg eléggé, maximum 8 cm magasnak kell lennie.


Süsd a kenyeret 50-60 percig, míg a teteje szépen megpirul, és a közepébe szúrt kés tisztán jön ki belőle.



img_0159_b_meret.jpg
img_0172_b_meret.jpg

img_0173_b_meret.jpg


Ha kész nyugodtan egy kis várakozás után ehetünk belőle. 
Én a kenyeret kenyértartóban tartom, és még két konyharuhával takarom be, hogy semmiképpen se száradjon ki.



img_0183_b_meret.jpg


Kezdetek

Szerintem már több nővel előfordult már, hogy egy bizonyos ideig késett a menstruációja.
Már a második hónap után nagyon feszült voltam. Tudtam, hogy nincs különösebb oka az ilyen hosszas késésnek. Mellesleg 3 hónapja látott a nőgyógyászom, szűrésen is voltam, minden a legnagyobb rendben volt.
Mivel vizsgaidőszak volt és közben nagyon sokat dolgoztam, alig aludtam valamit ennek tudtam be a késést.

A következő héten azért elmentem az orvoshoz, csak értelmetlenül ugyanis a magánrendelő zárva volt.
Felhívtam az orvosom telefonon és megbeszéltük, hogy az sztk-ba jövő héten megvizsgál. 
Másnap reggel a hosszú hajamat fésültem közben irgalmatlan mennyiségű haj távozott el a fejtetőmről.
Rettegtem ez minek a jele lehet. Izgatottan vártam a következő hetet.

Elérkezett a másik hét. 
Először az orvos megkérdezte mennyit alszom, ismer tudja, hogy keveset, ez nála már rutin kérdés.
Tanácsolta, hogy aludjak és pihenjek annyit amennyit csak lehet.


Kiderült, hogy mindkét petefészkemben apró ciszták vannak, de különösebb felvilágosítást nem kaptam...
Amúgy minden ok...
Mivel kételkedtem kértem egy nagyobb labor vizsgálatot, hátha van oka az aggodalmamnak.

A következő héten fény derült arra, hogy pár értékem nagyon nem stimmel. Ezek az értékek főként máj és szív betegségekre utatlak és közben felmerült az is, hogy daganatos lehetek. Az csak mellékes, hogy vérszegény vagyok, és ennél aprócskább méhem már nemigen lehet. 
Természetesen ezt olyan ridegen közölték velem mintha azt mondanám most, hogy stop.

Számoltam magamban visszafelé és közben lepergett előttem az egész életem a következő pillanatban vettem egy hatalmas nagy levegőt, összeszedtem magam, megköszöntem-e szivélyes tájékoztatást és azzal a lendülettel fordultam ki a rendelőből.
Utána csak arra emlékszem, hogy felhívtam a nővéremet és elmondtam neki a bánatomat. Megnyugtatott. 
Ő ismer egy bizonyos Dr U-t, többször operálta őt. Amolyan csodatevőként beszélt róla és tanácsolta, hogy érdemes lenne elmenni hozzá. 

Bejelentkeztünk hozzá, de addig telt-múlt az idő, én meg kezdtem összeroppanni.

Ezalatt a várakozás alatt megjártam a II sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikát és bejelentkeztem hasi ultrahangra, kardiológiára. Mindkét vizsgálatra 1-2 hónapot kell várni..
A Klinikán sikerült egy roppant érdekes endokrinológust kifognom, de legalább értékelte minden igyekezetemet és minden olyan vizsgálatra kiírt amit szerettem volna elvégeztetni. 
Nagyon pozitív volt velem kapcsolatban, mert sportos vagyok, egészségesen étkezem stb.
Kételkedett az összes elmondott feltételezésemben és megjegyezte  Ő is, hogy aludjak jó sokat!

Haza érve hihetetlen lendülettel fogtam neki telefonálni a kerületi laborba, reménytelenül, a tb nem állja a pajzsmirigy és a terheléses vizsgálatot. Én nem adtam fel, buzgón még telefonáltam ide-oda sajnos reménytelenül, még a kórház sem vállalta el, csak akkor csinálnák meg ha fekvőbeteg lennék náluk.



superuterus-big-475x382.png

Elérkezett a várva várt nap, Dr U napja!
Nővéremmel elmentünk hozzá. Hatalmas sor vezetett az ajtóig. 
A doktor mosolyogva fogadott és megjegyezte a nevem, majd hosszasan elbeszélgetett velem és nagyon alaposan megvizsgált, előre is elnézést kért a kellemetlenségekért. Nem is gondoltam volna, hogy egy vizsgálat lehet efféle is. Úgy éreztem a lehető legjobb kezekben vagyok!

Felvetette a pcos/ir gyanúját, bár kételkedett mert olyan fiatal és vékony vagyok. Mosolyogva kizárta a daganatot.
Az endokrinológus által kiírt labor vizsgálatával egyértelműen egyetértett.
Közölte, hogy menjek el magán laborba, ott pontosabbak az eredmények és a tb alapvetően nem állja.
(Itt már az agykerekeim csakúgy termelték a dellát.)



Vegyes zöldséges 'rizottó'

img_0081_a_meret.jpg

Hozzávalók 3 főre: 

120 g lilahagyma
1 szál sárgarépa, 
1 közepes cékla (kb 140 g),
1 szál zellerszár, 
250 g fekete rizs,
csipet só
1 kk bor
1 ek tandori masala
1kk kurkuma
1 ek bazsalikom
2-3 ek. kókuszolaj
3 gerezd fokhagyma


img_0069_a_meret.jpg

Tegyük oda főni a rizst hideg vízben, kb. háromszoros mennyiséget számolva, ha szükséges, pótoljuk a vizet főzés közben. A rizs lassan fő meg, alacsony tűzön úgy 30 percet kell rá számolni, amíg fő, a 'zöldség-alap' elkészül.

A zöldségeket mossuk, és tisztítsuk meg, majd vágjuk a zöldségeket apróra.
A kókuszolajon megdinszteljük először a hagymát, majd rászedjük a répát, aztán a zellerszárat, végül a céklát is. 
Sózzuk, fűszerezzük. A fokhagymát a legvégén préseljük hozzá a zöldségekhez.

A zöldségekre figyeljünk, hogy ne száradjanak ki. Mikor a már zöldségek megpuhultak és a rizs is puhára főtt, ráöntöm a rizst a zöldség-alapra, jól összekeverem, és készen is vagyunk.




Miért pont a fekete rizs?


Kínában a fekete rizst évszázadokkal ezelőtt „tiltott rizsnek” nevezték. Azért hívták így, mert csak a nemesek fogyaszthatták. Kutatók azt állítják, hogy a fekete rizs még a barna rizsnél is egészségesebb.

A fekete rizs gazdag rostban és olyan növényi anyagokban, amelyek felveszik a harcot a szívbetegség és a daganatok ellen. Gazdag vízben oldható antioxidáns hatású antocianinban. Ez az antioxidáns felel a cékla, vöröskáposzta, áfonya, piros paprika színéért is. 
Hántolatlan rizs, nagyon magas az aminosav, vas és vitamin tartalma.
Számos kutatás azt állítja, hogy a sötét színanyag semlegesíti a szabadgyököket, védi az artériákat és megelőzi a DNS károsodását. A DNS károsodása a daganatok kialakulásához vezet.
Érdekességként a kutatók azt is elárulták, hogy egy kanál fekete rizsben több antocianin található, mint egy kanál áfonyában. Emellett kevesebb benne a cukor és több a rost és az E- vitamin. 



süti beállítások módosítása